Bosznia-Hercegovinában a CED közép-európai gazdaságfejlesztési hálózat nonprofit kft és a Bosnyák „Progressus” Alapítvány 2022. év folyamán írt ki pályázatot, mely a nyugat-balkáni térség egyes régióiban gazdálkodó mezőgazdászok számára mezőgazdasági gépek beszerzésére terjedt ki. E program kiváló lehetőséget jelent az OPTIGÉP Kft.-nek, mint hazai mezőgépgyártónak az értékesítés volumenének növelésére, a gyártmányaink külpiaci értékesítésére. E projekt keretén belül rendezett összejövetelt a Bijeljinai székhelyű „KITE BH” melyen részt vettek a Szerb Köztársaság egész területéről és a Brčkoi kerületből érkező gazdák, akik a projekt első nyilvános felhívására jelentkeztek, amelyet Magyarország kormánya anyagilag támogatott.
A tavaly szeptemberben meghirdetett első nyilvános felhíváson a Szerb Köztársaságban és Brčko körzetben 653 gazdálkodó élt ezzel a lehetőséggel, közülük mintegy 150-en Semberijában. Köszönetét fejezte ki, elsősorban a gazdáknak, a beszállítóknak és a “Progressus” Alapítványnak, majd a szakminiszternek, Bosznia-Hercegovina Külkereskedelmi és Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának képviselőinek, a Szerb Köztársaság Mezőgazdasági Minisztériumának bijeljinai osztályainak, a Szerb Kereskedelmi Kamarának, a PD “Semberija”, az AD “Grad” és számos médiumnak a “KITE BH” vállalat igazgatója, Sandra Maksimović.
Természetesen az OPTIGÉP Kft. is eleget tett a meghívásnak, hogy bemutathassa gyártmányait, amit a kíváncsi gazdák nagy érdeklődéssel fogadtak a gépbemutatóval egybekötött rendezvényen. Feltehették kérdéseiket, amelyre a műszaki osztályunk vezetője készségesen válaszolt.
Elkezdődtek a gép szállítások is, így az idei szezonban a betakarítást már új, korszerű adapterekkel végezhetik a kedves gazdálkodók! A bemutatón elhangzott, hogy kezdetét veszi a 2. pályázati kiírás is, hogy minél több termelő juthasson korszerű mezőgazdasági berendezéshez, így a közös munkánk csak most veszi kezdetét!
Sok sikert kívánunk kedves partnerünknek!